A placebo (mely a latin „placere”- tetszeni szóból ered, annak jövő idejű, ragozott alakja) hatóanyag nélküli, semleges szer – lehet akár egy cukorral töltött kapszula is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs hatása. De vajon miért képes javítani egyes tüneteken? A leggyakrabban pszichológiai okokkal magyarázzák - például a beteg azt hiszi, hogy gyógyszer, és bízik benne -, de napjainkban ezt a kérdést igyekeznek tisztázni más módon is. Eszerint minden ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy szervezetében szintetizálja a gyógyszerek azon részét, melyre a szervezetének szüksége van (például az antibiotikumok, fájdalomcsillapítók, vérnyomáscsökkentők esetében). Egyes kutatók szerint a placebo úgy hat, hogy jelzést ad a szervezetnek a gyógyulásra. Persze fontos az is, hogy a beteg reménykedjen a kedvező eredményben...
Igen, ezt többek közt egy amerikai fogorvos is bizonyította, aki placebót is adott a pácienseinek foghúzás után. A betegek egy részének olyan fájdalomcsillapítót írt fel, mely blokkolja az endorfin receptorokat (jótékony hatású molekulák; az endorfin pedig agyi hormon, mely a közérzet javításában és a fájdalom csillapításában is szerepet játszik). Másik részükkel placebót szedetett. Azok a páciensek, akik csak placebót kaptak, uralni tudták a fájdalmat. Azoknál pedig, akik mellette a fájdalomcsillapítót is kapták, a placebo-hatás nem működött. Az orvos kimutatta, hogy egy placebo szer képes stimulálni az endorfinok termelődését. További tanulmányok szerint a placebo például a Parkinson-kóros betegeknél a hiányzó dopamint termelő, az agyban lévő, ún. fekete mag szintjén hat, vagy a depresszióban szenvedőknél serkenteni tudja a csökkentett, ún. szerotoninergikus funkciókat.
Nem mindenki reagál a placebóra, és ha igen, a hatás nem azonos módon nyilvánul meg. Napjainkban genetikai kutatások folynak a legjobb placebo-válaszok azonosítására. Nevezetesen izoláltak egy gént, a COMT nevűt, mely megváltoztatná a paciensek placebóra adott válaszának mértékét. Mindamellett mindnyájan, különböző mértékben, de érzékenyek vagyunk a válaszadásra. Még a csecsemők, a háziállatok vagy a laboratóriumok kísérleti egerei is fogékonyak rá.
Nemzetközi szintű kutatások keretében lezajlott vizsgálatok során fény derült arra, hogy - elsősorban szubjektív panaszok alapján diagnosztizált betegségeknél – a placebo-hatás akkor is érvényesült, bár változó mértékben, ha a páciensek tudtak arról, hogy hatóanyag nélküli tablettát is szednek. Idővel csökkentették a gyógyszer mennyiségét, és növelték a placebóét, ami hatékony terápiának bizonyult. Téves tehát az az elképzelés, hogy „be kell csapni” a beteget a placebo alkalmazásakor.
Elsősorban fájdalommal járó, idegműködési zavaron alapuló (funkcionális) betegségek, szénanátha, asztma, ekcéma, szemölcs, fekélyes megbetegedés, továbbá krónikus fáradtság esetén. Emellett más, súlyosabb kóroknál (pld. rákbetegség) is elérhető olykor javulás. Ezen esetekben a placebo-hatást, mint a testnek olyan képességét, hogy saját eszközeivel gyógyul, különösen értékelni kell.
Ha jót tehetünk a „semmivel”, akkor rosszat is. Amikor a nocebo-hatás (mely a latin „nocere” – ártani szóból ered) fellép, előfordul, hogy a beteg állapota nem javul, hanem rosszabbodik, és szemben a placebo-hatás jellemzőjével, a páciens kételkedik a terápia eredményességében. Fenti példánknál maradva: az említett cukortabletta, gyógyszerként adva nem kívánatos tünetekkel is járhat (fejfájás, álmosság, émelygés, hányinger stb.). Egy köznapi hasonlattal élve, ez olyan elv, mint sokak szerint az antenna-reléállomásé: bajt okoz, noha semmilyen jelet nem bocsát ki. A nocebo-hatás egyúttal rávilágít félelmeinkre, és arra a képességünkre, hogy megbetegíthetjük saját magunkat.