Bemutatkozás:
1995-ben diplomáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd a Zala Megyei Kórház Belgyógyászati osztályán dolgoztam több mint 15 éven át. 2000-ben belgyógyász szakvizsgát tettem, 2006-tól a hypertonia gondozás minősített orvosa képesítést szereztem.
16 éve foglalkozom magas vérnyomásos betegek gondozásával, 2000-ben megszerveztem a Zala Megyei Kórház hypertonia járó-beteg ellátását, majd 2007-től regionális Hypertonia Decentrum minősítést nyertünk és megbíztak a vezetésével.
2011-től a keszthelyi Diaverum Dialízis Központ orvos-igazgatójaként tevékenykedem, illetve a Keszthelyi Kórházban is sikerült kialakítanom hypertonia szakrendelést.
A Magyar Hypertonia Társaságnak 2002 óta, a Magyar Atherosclerosis Társaságnak 2009 óta vagyok a tagja. 2013-ban a Magyar Hypertonia Társaság vezetőségi tagjának választottak.
Fő érdeklődési körömbe tartozik az un. terápia rezisztens magas vérnyomás kérdésköre, a hypertonia kronoterápiája, az ABPM illetve a vese és magas vérnyomás kapcsolata.
Munkahelyeimen folyamatosan részt veszek a belgyógyászati-és a házi orvosi rezidensképzésben, az egészségügyi főiskolások, medikusok oktatásában. Hypertonia tárgykörében munkacsoportommal előadásokkal, poszterekkel többször szerepeltünk különböző hazai kongresszusokon, illetve rendszeresen tartok előadásokat orvos továbbképző rendezvényeken, orvos klubokban.
Gyógyító-, egészségszervező és tudományos munkámat 2004-ben Dicsérő Oklevéllel, 2007-ben Nívódíjjal jutalmazta a Zala Megyei Kórház, 2013-ban a Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Díját nyertem el.
Szolgáltatások:
Hypertónia, belgyógyászat
Léda Magánklinika
8900, Zalaegerszeg, Ady u. 58.
Bejelentkezés:
Telsz.: +36 92/ 357-790
Mobil sz.: +36 70/703-4564
Végzettség(ek):
1995-ben diplomáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd a Zala Megyei Kórház Belgyógyászati osztályán dolgoztam több mint 15 éven át. 2000-ben belgyógyász szakvizsgát tettem, 2006-tól a hypertonia gondozás minősített orvosa képesítést szereztem.
Tudományos tevékenység, publikációk:
A Magyar Hypertonia Társaságnak 2002 óta, a Magyar Atherosclerosis Társaságnak 2009 óta vagyok a tagja. 2013-ban a Magyar Hypertonia Társaság vezetőségi tagjának választottak.
Munkahelyeimen folyamatosan részt veszek a belgyógyászati-és a házi orvosi rezidensképzésben, az egészségügyi főiskolások, medikusok oktatásában. Hypertonia tárgykörében munkacsoportommal előadásokkal, poszterekkel többször szerepeltünk különböző hazai kongresszusokon, illetve rendszeresen tartok előadásokat orvos továbbképző rendezvényeken, orvos klubokban.
Díjak, elismerések:
Gyógyító-, egészségszervező és tudományos munkámat 2004-ben Dicsérő Oklevéllel, 2007-ben Nívódíjjal jutalmazta a Zala Megyei Kórház, 2013-ban a Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Díját
nyertem el.
Rendelési idő:
Nap |
Délelőtt |
Délután |
Megjegyzés |
Hétfő |
- |
- |
- |
- |
|
Kedd |
- |
- |
- |
- |
|
Szerda |
- |
- |
- |
- |
|
Csütörtök |
- |
- |
- |
- |
|
Péntek |
- |
- |
14:00 |
16:00 |
|
Szombat |
- |
- |
- |
- |
|
Vasárnap |
- |
- |
- |
- |
|
Térkép:
Megosztás
Tetszett? Hasznosnak találtad? Gyere nyomj egy "Like-ot",kommentáld és oszd meg ismerőseiddel, küldd tovább!
Hozzászólások, vélemények:
Az eddigi hozzászólások, vélemények:
Még nem érkezett hozzászólás.
Írjon hozzászólást, véleményt Ön is!
Értékelés:
Még nem érkezett értékelés.
Megválaszolt kérdések: