Jó napot. Decemberben megsèrült a hüvelykujjam. Sürgössègin elláttak hofy zuzodás ès hordjak rögzitöt majd nem mult a fájdalom ès visszamentem ott azt mondták lehet törès volt de ne hordjam a rögzitöt ès xiloxot irtak fel hogy kibirjam a mozgatást. Most ott tartok hogyegy enyhe èrintèstöl is nagybfájdalmam van. Csak a felsönujjpercemet tudom behajtani fogni nem tudok ès azbalso izület nemmilleszkedik össze. Folyton kiugrik a helyèröl. A közèpsö izület mely segitenè hogy ökölbe tudjam fogni a kezem megvastagodott ès teljesen mozdulatlan ès iszonyu fájdalmas. Mit tegyek hová fordulajak milyen lehetösègeim vannak? Köszönom a választ
Fogalmam sincs, hogy mi lehet a bajom, rettenetesen félek. Tavaly elveszítettem az édesanyámat méhrák miatt. A trauma feldolgozásában az "segített", hogy rengeteget ettem, így 15 kilót híztam, ami most már közel 90 kilós testsúlyt jelent a 160 cm-es "magasságomhoz". Fokozott szőrnövekedés jelentkezett, ami igazából már 10 éve lassan-fokozatosan elindult, kislányom születése után 30 éves koromban, de tavasszal mintha ez a folyamat erősödött volna. Májusban kimaradt egy menstruációm. Barátnőmnek is. Hallgattam rá, hogy ez valószínűleg a melegtől és a túlsúlytól van. Júniusban rendesen megjött, bár kevesebb volt, aminek még örültem is. Júliusban megint kimaradt, de megint "megnyugtattuk" magunkat, hogy a melegtől, túlsúlytól, "kortól" lehet. Augusztusban és szeptemberben rendes menstruáció következett, így megint megnyugodtam. Októberben azonban 9 napig tartott a menstruációm, és jóval bővebb volt, mint szokott lenni, már-már ijesztő mennyiségben. 2 óránként kellett betétet cserélnem, többször át is áztam. Nagy, váladékos darabkák is voltak benne, ami azért aggasztott, mert korábban nekem még ha volt is ilyen, csak nagyon pici és nagyon ritkán. Próbáltam többször is az SZTK-ban az orvoshoz bejutni, de ez itt a környezetemben nem egyszerű, nem is jutottam be. Majd ez a darabos, bő, 9 napig tartó mensturáció elmúlt, s a novemberi 6 nappal korábban érkezett, egy szexuális együttlét után, ami nem volt "durva", és nekem nem is szokott ilyen lenni, de mégis megemlítem, hátha van jelentősége. Ez a menstruáció megint nem szokványos volt, mert egy nap után lecsökkent a mennyisége, sőt... jóval kevesebb volt, mint szokott lenni, inkább csak ilyen rózsaszínes hüvelyváladéknak nevezném. 5 napig ilyen volt, majd "időben megjött rendes mennyiséggel". Most azóta is meg van, igazából nem olyan bő és aggasztó, mint az előző havi, de ez meg a pecsételő vérzést is beleszámítva most tart 14 napja. Ez most pár napja már barnás, mennyiségre még mindig "normálisnak" mondható, de ugye minimálisan csökken, nem múlik el. Fájdalmaim, görcseim nincsenek. "Farokcsont" fájdalmam van szeptember eleje óta, amit az ülőmunkának, a mozgásszegény életmódnak és a túlsúlynak tudnék be, de leírom, hátha tévedek, és az is ide tartozik. Orvoshoz mindenképpen el kell mennem, tudom, de ehhez magánorvost kell felkeresnem, mert a körzeti rendelés katasztrófa, egy héten háromszor 4 óra rendelés van egy orvossal aki a terhesgondozást is viszi, így sok társammal együtt sosem férek bele a rendelési időbe. Addig is szeretném ha "megnyugtatnának", hogy a leírt tünetek alapján talán ez még nem a legrosszabb, vagyis hogy ez nem feltétlenül daganat, "csak" valami más... hormonzavar, mióma vagy bármi, ami gyógyítható. Önök szerint a leírt tünetek alapján mi jöhet szóba, mi bajom lehet, és mire számíthatok? Válaszukat hálásan köszönöm!
Több mint 1 éve fájnak a karizmaim, csuklóim ropognak. Tavaly október óta olyan fájdalom van a jobb vállamban, hogy a kinyújtott karomat nem tudom felemelni. Gyógyszerek nem használtak, ezért injekciós kúrába kezdtünk. A 2.-ik injekciót követően, utolért a második infarktusom.(4 éve volt az első). 2015.12.22.-től, gyakorlatilag semmilyen gyógyszert nem kapok a kar és vállfájdalomra, csak fájdalomcsillapítót, ami hol használ, hol nem. Ma tudtam meg amikor panaszkodtam a kezelés hiányára, hogy "a szervezetnek regeneálnia kellett volna már a vállfájdalmamat" ?! Most kaptam fizikoterápiát, de csak áprilistól mert az infarktusom miatt, előbb nem lehet. Plusz gyógytornát is 10-10 kezelésben.Próbálkoztam különféle kenőcsökkel is kezelni, köztük gyógynövényessel is, de semmi nem használ és nem hogy múlna a fájdalom, de úgy érzem hogy terjed is tovább. Most az a legújabb észrevételem, hogy némi hanyatt fekvés után, a jobb combom elzsibbad egy tenyérnyi darabon és olyan érzés kíséri, mintha izzó parazsat nyomtak volna oda. Kérdésem az volna, mit tehetnék még a fájdalom ellen azért, hogy újra tudjak dolgozni? December 17.-től táppénzen vagyok és lehet hogy már munkám sincs!? Üdvözlettel: ***
TISZTELT Doktornő .Ct lelet.a lumbalis lordosis megtartott.A csigolyák szabályos alakúak és szerkezetűek.A csigolyaperemeken meszes felrakódások láthatók.Az L S rés beszükült,a zárólemezek egyenletlenek,A porckorongok normális densitasúak,az L.V. korongon széles alapú előboltosulás látható./Ez volt mútve 9 éve/A gerinccsatorna és a formenek tágassága szabályos.Vélemény/Spondylosis lumbalis Discopathia lumbo-sacralis.Protrusio disci intervert,L.V.A Doktor percutan fájdalomcsillapító kezelést javasolt de erre csak Áprilisba kerül sor ,most Tramadolor 50mg kapszulát kaptam,kérdésem hogy mit tudok csinálni annak érdekében hogy minnél előbb dolgozni tudjak.köszönöm
Hogy lehet eredményesen műtét nélkül gyógyítani csuklófájdalmat? Köszönöm, ***
Azt szeretném megkérdezni, hogy mi oka lehet annak, hogy a páromnak immáron fél éve a könyök-izülete fáj? Pontosabban olyan mintha le lenne tapadva neki valami ott ... Amikor vesz be Xiloxot, akkor elmúlik, de aztán újra fájdalomról panaszkodik ? Nagy baj lehet, vagy csak a megerőltetés ? Ugyanis pékként dolgozik ... Esetleg milyen szakorvost tudnának nekem javasolni , hová fordulhatnánk ezzel a panasszal ?? Válaszukat előre is köszönöm :) Tisztelettel : ***
Jó napot! Ma egy foci balesetben kifelé rándult meg a bokám teljes testsúlyommal ráestem, és hallottam egy kattanást, haza tudtam vele menni de iszonyatosan fáj és be is dagadt már. A kérdésem az lenne hogy be fogják-e gipszelni? , mert azt nem szeretném .
Üdvözlöm! Szeretném megtudni, hogy ha valakinek rövidlátása van (pl.-7 dioptria) egyáltalán nem használhatja a gerincnyújtó padot? Vagy ha igen, hogy és milyen szögben? Köszönettel : ***
Tisztelt Szakorvos! 31 éves nő vagyok, lassan 1 hónapja küzdök a panaszaimmal, melyek a következők: -erős, nyilalló fájdalom a kereszt-csontnál -teljes bal láb zsibbadása (főleg terhelés esetén) -érzék-kiesés a bal fenékrészen és néha már a bal comboknál is - 3 napja pedig a bal karomban is elkezdődtek ugyanezek a tünetek, de ezek enyhébbek Július 14-én másodjára kaptam lumbágót, 10 napon át injekcióztak Voltarennel, illetve napi 3x1 Donalgint kellett szednem, azóta pedig Milgammát. Rtg felvétel sem készült róla, illetve CT vagy MR vizsgálat sem, hiába kértem az orvosomtól.... Elkeseredésemben felkerestem egy csontkovácsot, aki azt állította, hogy szerinte nincsen sérvem, így "helyére tette" a teljes gerincemet. Teljesen fájdalommentes eljárás volt, jobban éreztem magam utána. Viszont azóta kezdődtek el csak igazán a lábzsibbadásos tüneteim... Három nap múlva megyek (sajnos időpontos a városunkban) Neurológiára, talán a szakorvos nem tétlenkedik annyit, mint a háziorvosom. De nagyon szeretném addig is megtudni, hogy Önök szerint mi okozhat ilyen tüneteket? Attól tartok, jó a megérzésem és ez mégiscsak sérv lesz... :( Ha az, akkor milyen lehetséges kezelések vannak erre? Őszintén, mi vár rám? Válaszukat előre is nagyon köszönöm, ***
Visszérrel kapcsolatban kérdeznék. Nekem kizárólag az egyik lábamon jelent meg ott is az alsó lábszáram belő felén. Egyszer már volt műtétem, de visszajött, csak ezen az egy területen. A lumbális csigolyáim nem állnak rendesen és ezért folyamatos gyulladásban vannak. Lehetséges, hogy van összefüggés a két dolog között? Milyen orvoshoz érdemes menni vele először angiológushoz, ortopédiára vagy csontkovácshoz inkább? Előre is nagyon köszönöm a válaszukat.