Kedves Doktor Úr/Nő! Mivel már számtalan orvos "kezelt" sikertelenül, meg szeretném kérdezni az Ön/Önök véleményét is. A problémám alapvető forrása egy gyermekkori trauma, 10 évesen elvesztettem édesapám, amit talán még a mai napig nem tudok feldolgozni, durva ezt mondani de tényleg ezt érzem , s anno mikor ez történt ennek hatására talán történhetett valami az agyi "kémiám" fejlődésében, változásában. Először 13 évesen éreztem magam depressziósnak, halálvágyam volt, nem találtam semmi örömöt az életben, már akkor. Édesanyámnak alig mertem elmondani hogy mi van velem. Édesanyám is hasonlóan "járt" az élete során, mivel Ő meg 9 évesen vesztette el Édesanyukáját. :( Akkoriban ismerte meg Édesanyám Jehova tanúit, illetve már azelőtt. Kellett Neki valami "kapaszkodó", mert idegösszeroppanást kapott mikor Apum meghalt. Csak megjegyzem Ő azóta is Jehova tanúja, és nem szed semmi gyógyszert, és nem is lett , meg nem is lesz neki más férfi az életében. Nos az ő tanácsára, el kezdtem tanulmányozni olvasgatni a kiadványokat, meg megfogadtam egy tanácsát hogy mindíg foglaljam le magam, hogy ne agyaljak annyit, és Istennek hála egy nyár alatt "meggyúgyultam". Bár mindezek ellenére félénk és visszahúzódó személyiség lett belőlem. A lényeg a lényeg hogy középiskolában azért mentem át az első osztályban a postaforgalmi osztályból a gimisbe , mert ne mtudtam beilleszkedni a 29 lány meg a 4 fiú közé. Állandóan zavarban voltam. A gimis osztály meg ugye tele volt a volt általános iskolás osztály és évfolyamtársakkal. Megjegyzem a zavarban lét azóta is mindíg tart, többnyire ismeretlen emberekkel való kommunikáció során, de nem ritka azokkal sem akiket ismerek, vagy jóban vagyok, amit nem értek. Szóval a szerhasználat először 16 éves koromban jelent meg az életemben, a fű formájában. Először rosszul voltam tőle , de egyik akkori barátom unszolására csak csak betéptünk. Aztán meg már tetszett az érzés. Alkoholt is ezidőtájt ittam először. Hétvégente mindíg jól berúgtunk. Eltelt a gimi, és felvettek az egyetemre, mert ugye mindezek ellenére kitűnő tanuló voltam, és matekzseninek tituláltak, meg vágott az eszem mint a penge. Szóval 1999 ben felvettek programozó matematikus szakra. De mivel beilleszkedési és ezek a zavarban léti problémáim voltak kimaradoztam , és így a kollégiumból is kiíratkoztam , aztán meg 3 félév bukás után kirúgtak, de ekkor már napi szinten szívtam a füvet, kb 99 végétől kezdve. Emellé társultak az ún. diszkódrogok, az ecstasy, meg a speed. Előbb kéthetente hetente, majd később napi rendszerességgel. 2002 ben ismét felvettek az egyetemre, és albérletbe költöztem ahol szinte végig be voltam állva 3 hónapig. Mikor 2003 január elején kirakott a főbérlő, aki mellesleg a barátom és csoporttársam volt, haza költöztem, és onnantól kezdve még jobban belemerültem a dolgokba. 2004 ben ismét kirúgtak az egyetemről. A drogos "karrierem"nek 2004 Június 1 vetett véget mikor egyik jóismerősömtől hallottam hogy a rendőrség látómezejében vagyok , és azon a napon abbahagytam mindent iszonyatosan szenvedtem. Ekkoriban már szedtem a rivotrilt, mert innen onnan kaptam"csak úgy". Szóval ekkorra már 4 mg ot szedtem naponta. Ami már akkor is soknak számított szerintem, elalvásra vettem be mindíg 2mg ot egyszerre. Napközben meg erre a generalizált szorongásomra amit a rendőrségi ügy okozott, mert hogy 2004 augusztusában házkutatás, kihallgatások , minden volt ami annyira megviselt hogy hát ott bent a rendőrségen annyira megijjedtem hogy elsírtam magam a nyomozók előtt hogy nem akarok börtönbe kerülni és mindent elmondtam beköptem, így általános közellenség lettem a volt baráti körömben, mert az én vallomásom volt a legrészletesebb.... :( 6 hónapot kaptam 2 évre felfüggesztve, ketten pedig ültek 8 hónapot akikkel azóta is találkozom az utcán, és elmegyünk egymás mellett szó nélkül, pedig előtte..... :( Szóval már akkoriban is gondolkoztam suicid dolgokon hogy én ezt nem bírom elviselni. 2005 ben ismét felvettek az egyetemre, de akkora már az agyam nem volt olyan penge egyrészt, meg ugye az alkoholos "pályafutásomat" is akkor kezdtem mikor az ilegális cuccokat már nem lehetett, persze a rivotril folyamatosan ment, napi 4-6 mg -al. Egyszer gondoltam egyet hogy le tudok én állni erről a sz.rról, már bocsánat , így a napi 4 mg ot spontán elhagytam hát mit mondjak éreztem magam egyfajtán egy jó darabig, úgy hogy rá nem tudom mennyi időre elmentem pszichiáterhez. Akkor írták fel a xanaxot, 3 szor 0,5 mg, meg a cipralexet. Ezeket 2010 ig szedtem, amikor egy öngyilkossági kísérletem volt, mert öcsémmel nagyon összevesztem és a fejemhez vágta joggal hogy én soha nem dolgoztam és hogy Anyu meg Mamáék tartanak el. Előtte 2008 szilveszterén próbáltam xanax, tegretol, meg többfajta pszichotikum + alkohol kombóval megszabadulni a szenvedéstől. Mert nem meghalni szerettem volna hanem a lelki gyötrelmektől megszabadulni. Összesen majdnem 10 próbálkozásom volt pontosan nem tudom , de életben vagyok szerencsére. 2005 óta rendszeresen fogyasztok, fogyasztottam alkoholt, sokszor végig jártam a leszokás folyamatát, tudom mit mikor hogyan kell szedni ha elvonási tünetek jelentkeznének....elenium + tegretol terápia. 2013 dec24 én leraktam a poharat majd két évig absztinens. Bár előtte is voltak hosszabb rövidebb intervallumok.2 től 8 hónapig de ez volt a leghosszabb. Mostanában is szoktam hetente kéthetente, de sajnos rá kell jönnöm mindíg hogy soha nem tudom a mértéket tartani , mert mattára iszom magam mostanában, persze a rivotril mellett amit 2010 óta a xanax ról váltás okán szedek, persze pszichiáter írja fel. A legnagyobb problémámat persze az alkohol jelenti , de ugyanakkora hanem nagyobb a rivotril függőségem ami jelenleg 4 mg, illetve két napja csökkentettem 0.5 mg al, amit azért megérzek elég rendesen, de ha beszedném a 4 et akkor sem érezném magam sokkal jobban úgy érzem. Olvasgatok állandóan hogy mit kellene tennem és azt javasolják több helyen hogy a dózis 8-10 ed részével két, vagy több hetente. Az alkoholt meg végleg el kell felejtenem mert, most is két hétig nem ittam egy kortyot sem , és egyszer berúgtam és elvonási tüneteim voltak jó pár napig :( Nem tudom azt sem, viszont érzem hogy nagy károkat okozott már a sok gyógyszer meg az alkohol, no meg előtte a drog..... :( Nem tudom hogy lehetek e még valaha lelkileg egészséges???? A tanácsát/tanácsukat szeretném kérni, amit nagyon megköszönnék előre is!!!! Tisztelettel.: ***
Létezik műtét nélküli megoldás is??
T. Doktor, Mi számít alkoholizmusnak? Csak az, ha valaki minden nap iszik, vagy ha csak társaságban nem tud alkohol nélkül lenni? Válaszát köszönöm
Tisztelt Doktor! Már 14 éve dohányzom.... tavaly úgy döntöttünk a férjemmel, hogy babát szeretnénk. Próbálkoztam Niquitin tapasszal és a Bioexpressz módszerrel is, de csak csökkenteni tudtam az elszívott cigeretta mennyiségét, teljesen nem tudtam letenni. Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan, lehetőleg természetes módszer, amely segítségével le tudok szokni a dohányzásról? Illetve mennyi idő kell ahhoz, hogy a nikotin kiürüljön a szervezetemből? Köszönöm: ***
Tisztelt Doktor Úr! Olyan problémával fordulok Önhöz, amely sajnos a családunk biztonságát veszélyezteti. Mi négyen vagyunk a családban, mindig is józan életű, szerető család voltunk, alkoholtól, mindenféle szenvedélybetegségtől mentesek. Emeletes házban lakunk, sokat hallottuk a szomszéd családok részeg kiabálását, verekedését. Mi boldogok voltunk, hogy nálunk ilyen soha nem fordult elő és nem is fordulhat elő a későbbiekben sem. Nálunk még szeszes ital is csak ritkán volt otthon. A mi problémánk kb 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor édesapámat egy daganatos betegség miatt leszázalékolták és otthon maradt. Mindig is pörgős ember volt, a munkája miatt a településünkön nagyon sokan ismerték és tisztelték. A leszázalékolás után néhány évig nem is volt probléma. Sok orvoshoz kellett neki járni vérnyomás, cukorbetegség, műtét, bőrproblémák, illetve a daganatos betegség miatt is. Kb 20 féle gyógyszert szed egyszerre a mai napig is. Egyszer csak azt vettük észre, hogy az orvosi vizsgálatokról egyre később ér haza, a lehelete alkohol szagú. Természetesen mindig letagadta, hogy ivott volna. A lakásban is eldugott üres vagy teli üvegeket találunk, amiről azt állítja, hogy valaki odacsempészte. Az igazi probléma kb 5 éve kezdődött, amikor az italozás már nyilvánvaló vált, sárban fetrengett, árokba gurult, a parkban feküdt teljesen kiütve, négykézláb mászott a járdán, elájult a lépcsőházban, stb. Sajnos még tudnám sorolni. Azt hozzá kell tennem, hogy az ital mellett továbbra is szedi a 20 féle gyógyszert. A családunk állandó rettegésben él, amikor még nincs otthon félve várjuk, a telefont, hogy honnan szedik őt össze és hozza valaki haza, vagy beviszik a rendőrségre (ez is előfordult már) Mindig is házias ember volt, most már nem várjuk el, hogy valamit is csináljon otthon, mert félünk, hogy valami probléma lesz. Jó párszor nyitva felejtette már a lakást, égve felejtette a gázt, rajta az edénnyel, ami aztán kidobásra került, Mi soha nem beszéltünk otthon csúnyán, most állandóan becsmérel, trágár beszéddel fenyeget bennünket,másokat telefonon vagy személyesen zaklat. (kaptunk már olyan telefont, hogy beszéljünk vele, mert zaklatásért feljelentik)Otthon tettlegességig még nem fajult a helyzet, de elképzelhető, hogy ez is előfordul még. Mindig szépen kérjük, hogy ne igyon, amire az a válasz, hogy Ő egyáltalán nem iszik, mi csak kitaláljuk ezeket a dolgokat. Semmire sem emlékszik az alkoholos állapotban elkövetett cselekedeteiről. Néha olyan, mintha teljesen elvesztette volna az eszét, mintha elborult volna az elméje. Sokszor kértük, hogy feküdjön be elvonóra, de mivel állítása szerint nem iszik így ezt nem hajlandó megtenni. Nagyon tehetetlennek érezzük magunkat, az életünk egy rémálommá vált, hová lett a mi boldog családunk? Én nagyon szeretnék segíteni rajta, hiszen még csak a hatvanas évei végén jár és teljesen tönkreteszi (tette) magát és a családját is. Már nincsenek közös programok, hiszen már szégyellünk vele bárhol is megjelenni, mert 1-2 pohár után már bántó és otromba a viselkedése. Már ránézésre is lerí róla az alkoholizmus ténye. Kérdezem a Tisztelt Doktor Urat, hogy van-e valami segítség, lehetőség van-e kényszer elvonókúrára, lehet-e valamit tenni a beleegyezése nélkül, vagy tovább kell néznünk a teljes elzüllést és leépülést. Teljesen tehetetlennek érezzük magunkat, mindenki azt kérdezi, hogy mi lett ebből a józan életű emberből? Várom mielőbbi válaszát és tanácsát. Köszönettel